A lakásvásárláshoz kapcsolódó
szerződésről.
Igen sok dolgot tartalmazhat egy ilyen szerződés, de van néhány alapvető
követelmény, amit mindenképpen tartalmaznia kell:
A szerződő felek adatait: Az eladó és a vevő fél egyértelmű adatait, melyek
alapján később is azonosíthatóak a felek. Egyszerű dolgunk van, ha két felnőtt
magyar állampolgárról van szó. Ilyenkor a név, (lánykori, stb. nevek) cím, anyja
neve, személyazonosító szükségesek. Ha azonban az egyik fél kiskorú vagy nem
magyar állampolgár, további engedélyek beszerzése szükséges.
Ha az eladó fél jogi személy, vagyis Bt, Kft, stb., mindenképp szükséges a cég
adatait tartalmazó cégkivonat beszerzése, és persze a bizonyíték, hogy a
szerződést megkötő személy jogosult erre. /Ez egy olyan pont, ahol nagyon sok
visszaélés történik, így ne elégedjünk meg bélyegzővel vagy egy aláírási
címpéldánnyal. Bírósági per esetén ezek nem számítanak bizonyítéknak. A
cégkivonatot a cégbíróságon lehet beszerezni, higgyék el, megéri a sorban
állást./
Ezen kívül fontos még megtudnunk, hogy az eladó fél valóban tulajdonosa-e az
ingatlannak. Ennek egyszerűen a Földhivatalban beszerezhető tulajdoni lap lehet
a bizonyítéka. Ám de figyelnünk kell arra is, hogy a legutóbbi tulajdonos váltás
mikor történt. Ha esetleg gyanúsan közeli az időpont, ne restelljük megkeresni
az előző tulajdonost, meggyőződve így, hogy Ő valóban eladta ezt a lakást.
A következő dolog, amit tartalmaznia kell a szerződésnek:
-Hogy mire kötjük. Itt az ingatlan pontos leírására van szükség. Erről csupán
annyit, hogy sok bosszúságtól menekülünk meg, ha bevesszük a szerződésbe az
ingatlan pontos állapotát, felszereltségét és gépészeti adottságait is
figyelembe véve. Fontos ezen kívül, hogy van-e az ingatlanon valamiféle teher.
(jelzálog, szolgalom, haszonélvezet.) Ilyen esetekben ezeknek pontosan
utánajárva, ezek tisztázására van szükség.
A jelzálog igen gyakori jelenség, hiszen a vásárláskor igénybe vett hitel
ügyintézésénél ez a legegyszerűbb fedezet. Amennyiben a hitel fennmaradó részét
mi, vagy az eladó fél kiegyenlítette, ragaszkodjunk a jelzálog azonnali
megszüntetéséhez (amit az eladó fél intéz) hiszen nekünk fontos hogy később
senki ne követelhessen rajtunk semmit.
A szolgalom azt jelenti, hogy valakinek valamilyen joga van ingatlanunk
használatával kapcsolatban. Átjárási jog a szomszédnak (mert másképp nem tudja
telkét megközelíteni) vagy ilyesmi. Ezzel általában nem lehet mit kezdeni, de
fontos szempont a vásárlásnál.
Haszonélvezet esetén számolnunk kell azzal, hogy a tulajdonoson kívül másnak is
joga van az ingatlan korlátlan használatára, ezért ilyen esetben a haszonélvező
félnek is le kell mondania jogáról.
A harmadik (és sokak számára talán legfontosabb) pont:
Az ingatlan ára. Fontos itt megemlítenem, hogy a szerződésben nem elég az ár
(nettó, bruttó-néha még ez is gond), meg kell határoznunk az esetleges
részletfizetési körülményeket, előleg, foglaló és egyéb részleteket. Ezen kívül
meg kell határozni, azt hogy az ingatlan mikor kerül átadásra és milyen
állapotban.
Ezek azok a pontok, melyeket mindenképp tartalmaznia kell egy adásvételi
szerződésnek, de sok minden lehet még, amire most nem gondoltunk. Minden esetben
kérjük jogász segítségét, de azért nem árt az sem, ha látszik rajtunk, hogy
jártasak vagyunk ilyen ügyekben.
Sok szerencsét és türelmet kívánunk a lakásvásárláshoz!
forrás: www.1abc.hu