Mint arról a Pénzcentrum októberben beszámolt, a jelentős forintgyengülés következtében egyre inkább megkérdőjelezhetővé vált az árfolyamgarantált lakáshitelek sorsa. A piacvezető pénzintézet válasza nem váratott sokat magára, alig 2-3 héttel később - a megváltozott piaci körülményekre való hivatkozással - levették a palettáról a terméket.
A Magyar Jelzáloghitel Zrt. által elsőként kínált lehetőséget
2006 februárjában az OTP Bank is átvette. Az akkori árfolyamszint mellett a
pénzintézet szempontjából nem tűnt túl kockázatosnak a futamidő első két évére
árfolyam-garanciát biztosítani. A termék lényege az volt, hogy a hitelek
törlesztőrészlete nem emelkedik tovább, ha a forint árfolyama meghaladja a
szerződésben rögzített szintet.
A termék bevezetését követően némi magyarázatra szorult, hogy mit is jelent ez
az ügyfeleknek, de rövidesen egyre nagyobb arányban éltek vele a kérelmezők.
A hitelintézet azzal valószínűleg nem számolt, hogy az árfolyamok ilyen tartósan
magasak maradnak és a megdrágult forrásköltségek miatt a különbözet
finanszírozása egyre nagyobb veszteséget termel a banknak.
A termék abban az esetben biztosított volna védelmet az adósoknak, ha az
árfolyamok egyik hónapról a másikra szárnyalni kezdenek, majd ugyanolyan gyorsan
vissza is térnek a korábbi szintre. Idén ősszel azonban nem ez történt, a
szárnyalás bekövetkezett, de az árfolyamok egyelőre tartósan magasak is
maradtak.
A forrásszerzés költségeinek jelentős emelkedése arra kényszerítette a lakossági
finanszírozókat, hogy árazzák át a termékeket, vagy szüntessék meg a svájci
frankban történő finanszírozást. A bankok sorra jelentik be a frankhitelek
felfüggesztését, kezd körvonalazódni a jövő évi lakáshitel kínálat. A piac
egyre jobban abba az irányba tendál, hogy 2009-től nagy valószínűséggel már csak
forint- és euró alapú lakáshitelek lesznek elérhetőek.
Az árfolyamváltozásokból eredő többletterhek megfizetését csak késlelteti a
forintban fix törlesztésű frankhitel. Ebben az esetben az adós forintban
minden hónapban ugyanannyit törleszt, de általában a kamatperiódus végén
elszámolást kap a banktól. Ez a tájékoztató tartalmazza, hogy a törlesztés
napján érvényes árfolyamszint alapján a forintban fizetett részletek mennyit
fedeztek a tartozásból.
Tartósan magas árfolyamszint esetén a forintban fizetett részletek nem fedezik a
ténylegesen magasabb tartozást, ezért a különbözetet az elszámolás
kézhezvételét követően - az abban megjelölt határidőnek megfelelően - meg kell
fizetni.
Az árfolyamgarantált hitelek megszüntetésével tovább szűkült az igénylők által
elérhető termékskála. Bár néhány elemzésből az derül ki, hogy a lakosság
hitelfelvételi kedve nem hagyott alább, a bankok ezekkel az intézkedésekkel
tesznek arról, hogy mérséklődjön a lakossági hitelezés volumene.
Az OTP Bank legutóbbi hirdetményében 168 HUF/CHF-es garantált árfolyam
szerepelt, amit októberi cikkünk kapcsán kérdésünkre meg is erősítettek. Egy
svájci frankért jelenleg valamivel több, mint 180 forintot kérnek, ekkora
veszteséget még egy óriás pénzintézet sem képes hosszú távon viselni.
Az igénylők 90 bázisponttal magasabb hitelkeret beállítási jutalékot fizettek a
banknak a folyósítást megelőzően. Az ügyfelektől az árfolyam-garanciáért cserébe
beszedett pénzek azonban már nem fedezik a banknak a magasabb forrásköltségekből
eredő veszteségeket.
A banki hiteltermékek árazása azt az irányvonalat vetíti előre, hogy amelyik
pénzintézet meg is tartotta a frankhitelét, olyan kamatszintet állapított meg,
ami versenyképtelenné teszi a terméket az euró-alapú hitelekkel szemben.
Az árfolyamgarantált termékek forgalmazásának megszüntetése azt a kérdést veti
fel, hogy a jelenleg érvényes szerződéssel rendelkező ügyfeleknek továbbra is
biztosítják-e az árfolyamküszöböt, vagy egyoldalúan módosítják a szerződések
erre vonatkozó pontját?
forrás: penzcentrum.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123