A túlkínálat jellemezte ingatlanpiacok esetében mindenképpen lényeges kérdés az eladók számára, hogy valamilyen módon különlegessé, "jó vásárrá" tegyék az általuk piacra vitt lakást vagy családi házat. A vevőcsalogatás eszközei között azonban nem árt biztos kézzel válogatni, a jelentős költséget vagy veszteséget jelentő instrumentumok ugyanis gyakorta tévútra vihetnek.
Az egyik tengerentúli szaklap ezért a legnagyobb ingatlanügynökségek szakértőinek véleményét kikérve összegyűjtötte azokat az ösztönzőket, melyek a leggyakrabban szolgálnak az otthonukat értékesíteni szándékozók hasznára.
1.
Engedmények az árból: jól gondold meg, mit cselekszel!
Minden eladó a kínálati ár megállapításakor már kalkulál azzal, hogy meddig
hajlandó úgymond "lemenni az árral", vagyis mennyit hajlandó maximum engedni az
árból. A hazai szakemberek szerint a jól megállapított ár azonban
kulcsfontosságú, így nem érdemes az alkudozásnak túlságosan nagy teret hagyni.
Természetesen előfordul, hogy a vásárlót csakis az ár, és ezáltal a rendkívül
magas törlesztőrészletek rettentik el az adásvételi szerződés megkötésétől.
Gyakoribb azonban, hogy a hasonló árkategóriába tartozó ingatlanok között kell
választaniuk, itt viszont nagyobb szerepet játszanak az egyéb apró juttatások.
2.
Kamatfizetés: a bankoknak is bejött
A hitelkamatok részleges felvállalása is megfelelő ösztönző lehet, hiszen a
jelenlegi magas kamatterhek mellett mindenképpen csábító, ha főként a kezdeti
időszakban a törlesztőrészleteket ily módon csökkenti az eladó.
A kamatfizetés úgy történik, hogy az eladó az általa felvállalt 1-3 éves
periódusra vonatkozó kamatok egyé részét (max. 1-2 százalék) egy meghatározott
számlára utalja át, ahonnan a bank a megfelelő összeget a későbbiekben minden
hónapban leemeli.
3. Önrész nélkül - így már sokaknak kellene...
Az önrész megfinanszírozására a különböző nyugat-európai országokban és az
Egyesült Államokban többféle konstrukció is létrejött, leggyakrabban a szülök
fizetik meg a hitelfelvételhez szükséges önrészt, az általuk adott kölcsönért
cserébe pedig előre rögzített mértékben részesülnek az ingatlan
értéknövekedéséből származó hozamból. Az önrészt azonban az eladó is
finanszírozhatja, amellyel főként az első lakásvásárlók számára teheti vonzóvá
az általa eladásra kínált ingatlant. Ezzel a módszerrel természetesen
elkerülhetővé válik az eredeti kínálati árból való elengedés.
4. A hitelen túl is van élet
A lakáshitellel kapcsolatos költségek átvállalásán kívül megfelelő ösztönző
lehet az adásvétellel kapcsolatos egyéb költségek, illeték és hitelfedezeti
biztosítás díjának kifizetése. Erre leggyakrabban akkor kerül sor, ha az eladó
besegít az önrész kifizetésébe.
5. Nem mindenhol előny a garancia
Az eladó az öregebb családi házak és lakások esetében vállal általában
garanciát, amely összesen néhány száz dolláros költséggel jár. A felújításra
váró és újszerű ingatlanok esetében azonban nincs értelme ennek a
szolgáltatásnak, amely ilyen esetben csupán felesleges pénzkidobást jelent.
6. Kicsi a bors, de...
A legnagyobb előnyt azonban az első látás apróságnak tűnő kedvezmények adhatják:
ilyen például egy úszómedence esetében a tisztíttatás biztosítása további egy
évre, vagy egy zongorának kialakított sarok esetében az, ha magunk mögött
hagyjuk a hangszert is.
forrás: www.penzcentrum.hu