Válságban tisztul az építőipar. 2009.07.23.
Több mint ezer építőipari cég került végelszámolás alá 2009 első félévében - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Tavaly ilyenkor még csak 663 társaság tulajdonosai döntöttek a cég megszüntetése mellett. A felszámolások száma az első félévben 22 %-kal emelkedett, miközben soha nem látott módon csökken az új cégek száma az ágazatban.
Amire eddig nem volt még példa, az a válság hatására most
bekövetkezett: 2009 első felében lényegesen kevesebb céget alapítottak
Magyarországon az építőiparban, mint egy évvel korábban. Tavaly az első hat
hónapban 3761 új céget jegyeztek be az ágazatban, idén viszont csak 2589-et, a
visszaesés 45 %-os.
"A tisztulás jelei mutatkoznak egy olyan ágazatban, amelyet egyébként csaknem
minden más szektornál jobban sújt a válság" - értékelte az adatokat
Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az igazgató szerint
kedvező jel, hogy az ágazatban lényegesen gyorsabb ütemben nő a végelszámolások
száma, mint felszámolásoké, ami azt jelenti, hogy egyre több az olyan
tulajdonos, aki tisztességesen szeretné lezárni cége pályafutását, a becsukott
cégek helyén pedig nem szaporodnak gombamód az új vállalkozások.
Az adatok alátámasztják az igazgató helyzetértékelését. Amíg 2008-ban még minden
felszámolással vagy végelszámolással megszűnő cég helyén több mint 1,8 új
vállalkozás alakult az ágazatban, addig idén az első félévben már csaknem
egészen egy cég lépett a távozók helyére. "Talán furcsán hangzik, de miközben az
ágazat szenved a válságtól, halvány reménysugár nyílt arra, hogy valamiféle
konszolidáció menjen végbe az Európában egyedülállóan szétaprózódott tulajdonosi
szerkezetben" - véli az Opten stratégiai igazgatója.
Az első félévben 1691 építőipari céggel szemben indítottak felszámolási eljárást
a hitelezők, miközben tavaly még csak 1385 jutott erre a sorsra, a növekedés itt
22 %. Ezen belül a második negyedévben lényegesen nagyobb mértékben - 30 %-kal -
nőtt a felszámolások száma, mint az elsőben, ami arra utal, hogy az ágazat
hányattatásainak még nincs vége, a felszámolások tendenciája továbbra is
emelkedő ütemű marad.
Tavaly az év első felében 663 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, míg idén
már 1006 cég végelszámolása indult meg, vagyis a növekedés ezen a területen több
mint 50 %-os. Itt is igaz, hogy a tendencia negyedévről negyedévre emelkedik - a
második negyedévben már 64 % volt, ám ezt a szakértők éppen az ágazat
megtisztulása miatt nem tekintik akkora problémának, mint a felszámolások gyors
növekedését.
forrás: penzcentrum.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123