Nem segít a pangó ingatlanpiacnak a márciusi hitelszigorítás. 2010.02.08
 

Márciustól szigorodnak a kölcsönhöz jutás feltételei: kormányrendelet szabályozza majd a hiteltípusonként előírt önerő mértékét. Júniustól a hitelhez jutás egyéb feltételei is szigorodnak. A kormányrendeletben szereplő szigorítások nem pezsdítik fel a már amúgy is jó ideje pangó ingatlanpiacot – olvasható a Vas Népében.

 

A lap ennek kapcsán megkérdezte Heckenast Istvánt, egy szombathelyi ingatlanközvetítőt, aki példaként elmondta, hogy aki egy 1,5 szobás, 44 négyzetméteres, 6 millió forintba kerülő téglaépítésű lakást akar megvenni márciustól, annak 1,5 millió forint önerőt kell felmutatnia. Ha ugyanezen lakás megvásárlásához euróhitelt igényelne, akkor már 2 millió 400 ezer forint saját erővel kell rendelkeznie, és csak 3 millió 600 forintnyi hitelt kaphat. Még nehezebb az ügylet, ha a vevő egyéb, mondjuk svájci frank alapú devizahitelt szeretne felvenni. Ebben az esetben csak 2 millió 700 forint hitelt kaphat a hatmilliós lakáshoz.

A bankok ráadásul már csak hitelképességi vizsgálat elvégzése után adhatnak hitelt. A pénzintézeteknek június 11-ig kell elkészíteniük azt a belső szabályzatot, amelyben részletesen rögzítik a hitelképességi vizsgálat szabályait, a hitelezhetőségi limit kiszámítása során hiteltípusonként  figyelembe vehető jövedelmi tételeket és azok igazolásának módját, valamint a kölcsönt igénylő személy meglévő hitelei beszámításának technikáját.

Az ingatlanközvetítő a lapnak azt is elmondta, hogy mostanában az alacsony árfekvésű és kicsi rezsiköltségű lakásokat keresik, míg panelból csak a felújított (hőszigetelt, új nyílászárókkal ellátott) lakások az eladhatók. Mivel az ingatlanadó réme sem fenyegeti a vevőket, talán a családi házak iránti kereslet is megélénkül – reménykedik a közvetítő. Szerinte egyébként a vevők kiváráshoz a választások is hozzájárulnak.

Mit hoz a hitelszigor?


2010. március 1-jén hatályba lépnek "a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról" szóló 361/2009 számú Kormányrendelet maximális finanszírozásra vonatkozó szakaszai. Az ingatlan-jelzálog hitelek esetében a kihelyezett hitel aránya forintnál a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka lehet, eurónál 60 százalék, más devizahitel esetében pedig 45 százalék. Pénzügyi lízing esetén némileg kedvezőbbek a számok: a forint-, az euróhitel, illetve más devizahitel esetében 80, 65, illetve 50 százalék.

forrás: ingatlanmagazin.com

 

Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!

 

Hitelt szeretnék felvenni, vagy olcsóbbra szeretném váltani túl drága hitelemet

 

Amennyiben nem találja meg honlapunkon az Önnek megfelelő ingatlant, hívjon minket, megtaláljuk az Ön által keresett ingatlant!

 

 

 

vissza az ingatlanhírekhez

 

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk