Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
A rendelet szerint a jelzáloghitel aránya forinthitel
esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka,
euróhitel esetében 60, más devizahitel esetében 45
százaléka lehet - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek.
A rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A
vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál,
vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű
piaci értékének 75, euróhitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka.
Az új rendelet nem jelent érdemi szigorítást, mivel a bankok az utóbbi időben
már szigorították a hitelezési gyakorlatukat, hosszabb távon ugyanakkor
kiegyensúlyozottabbá teheti a gazdasági növekedést - hangsúlyozta a
kormányszóvivő.
A kormány december 23-án fogadta el a körültekintő lakossági hitelezés
feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletet.
Utóbbi, a hitelezhetőségi limittel kapcsolatos új szabályozás június 11-én
lép majd hatályba. Eszerint a pénzügyi intézmények a jövőben csak sokkal
szigorúbb hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt az
ügyfeleiknek. A rendeletben rögzített feltételek betartását a törvényi úton
megerősített PSZÁF folyamatosan ellenőrizni fogja.
Példa a hitelplafonra
Egy húszmilliós ház vásárlása esetén legfeljebb 15 millió hitel vehető fel forintban, 12 millió forintnak megfelelő összeg euróban vagy 9 millió forintnak megfelelő összeg svájci frankban.
forrás: penzcentrum.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123
2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk