
Tisztasági festés
A régebb óta üresen álló eladó lakást is
jó, ha átgurítjuk, mert a természetes avulás akkor is érint egy
ingatlant, ha nem laknak benne. A húszéves tapétákat és a mintás
hengerrel díszített falakat mindenképpen fessük át fehérre, mert az
említett díszítőelemek mára annyira kimentek a divatból, hogy vizuálisan
megzavarhatják az érdeklődőt, aki megriadhat, hogy mióta nem történt
felújítás, karbantartás az adott lakásban.
A burkolatok cseréje már vitatottabb kérdés, megkülönböztetünk átlagos
és exkluzív anyagokat, melyek alkalmazása eltérően befolyásolhatja az
eladási árat. Amíg egy minőségi burkolat akár 1-2 %-ot emelhet a
vételáron, addig az átlagos burkolóanyagokat nem igazán érdemes letenni,
mert az sem biztos, hogy a vevőnek egyáltalán tetszeni fog. A fürdőszoba
és a konyha kényes pontjai a lakásoknak, ezért azok felújítását inkább
bízzuk az új tulajdonosra, árkompromisszum mellett. Az eladás előtti
felújítások ésszerű határa 2-300 ezer forint körül van - foglalta össze
tapasztalatait Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője.
Értékesítés előtt egy lakott ingatlant a felújítás helyett több apró
trükkel is fel lehet dobni. Az érdeklődők érkezése előtt az ablakok és a
függönyök megtisztítása mellett a bútorok áthelyezésével és a fények
felkapcsolásával otthonosabbá tehetjük lakásunkat. A napi használat
mellett problémás lehet egy festés vagy egy burkolatcsere, mert
rendkívül idő- és energiaigényes munkálatok, amelyek nem is biztos, hogy
megtérülnek. A napokig tartó kosz és rendetlenség mellett benne van a
pakliban, hogy kiköltözéskor a bútorszállítás során leverik a sarkakat,
vagy meghúzzák a frissen mázolt falat.

Világos színek pozitív hatása
Egy üres lakást nem ennyire problémás
kifesteni, mindenkinek ajánlott a napfényt erősítő színeket alkalmazni
az eladás előtt. A fürdőszoba és a konyha felújítását hagyjuk meg az új
vevőnek, a burkolatválasztásnál pedig kérjük ki szakemberek véleményét.
Vegyük figyelembe a jelenlegi trendeket és olyan burkolatokat tegyünk
le, amelyek eltalálják a tömegbázis igényeit. A szobába és a nappaliba a
parketta lerakása a javasolt, mert melegséget áraszt, könnyen
takarítható és jobban is mutat. Egyesek az olcsóbb padlószőnyeg
alkalmazására esküsznek, de az sokkal problémásabb és nehezebben is
lehet hosszú távon tisztán tartani.
A nappaliban is célszerű a parketta alkalmazása, viszont padlófűtés
esetén hidegburkolatot kell letenni. Ajánlott a munkálatok megkezdése
előtt egy belső építész tanácsait is meghallgatni, sok érdekes és új
dologra hívhatják fel a figyelmünket. A felújítási költségek
tekintetében 3-400 forintnál kell meghúzni a határt, ennyiből
kellőképpen helyre lehet hozni egy lakást az eladáshoz - mondta Kováts
Tibor a RE/MAX vezető elemzője.

Széles a választék
A választható burkolóanyagok óriási
választékban állnak rendelkezésünkre az áruházakban. Laminált parkettát
egyes akciós ajánlatokról eltekintve már 1600 forintos négyzetméterártól
vásárolhatunk, de a barkács- és lakberendezéssel foglalkozó áruházak
kínálata rendkívül széles és a választott anyagoknak csak a vásárló
pénztárcája szab határt. A padlószőnyegek négyzetméterára még ettől is
alacsonyabb, de a színválasztás miatt lehet, hogy ezt is érdemesebb a
vevőre bízni, hogy stílusban illeszkedjen az ő berendezési tárgyaihoz.
Egyre divatosabb a bambuszparketta és parafa parketta, valamint a
parketta-hatást keltő hidegburkolatok is. Előbbihez már hat és tízezer
forint közötti négyzetméteráron hozzájuthatunk, utóbbi vételára
gyártótól és kopásállóságtól függően jobban szóródhat. Exkluzív termékek
körében nem ritka a több tízezer forintos négyzetméterár sem.
A szakértők elmondása és a piaci tapasztalatok alapján elmondható, hogy
az eladás előtt a lakásfelújításra elköltötött összeg nem valószínű,
hogy megtérül, de mindenképpen növeli az eladhatóságot. Nem biztos, hogy
ami nekünk tetszik, az másnak fog, ezért igyekezzünk az ésszerűség
keretein belül megválasztani a színeket és a burkolatokat. A másik
véglet a lakás teljes körű, luxus szinten történő felújítása, ehhez
mélyebben a zsebünkbe kell nyújni és bár leszűkítjük a potenciális vevők
körét a befektetett pénz, idő és energia nagyobb valószínűséggel fog
megtérülni.