Az
ingatlanbefektetések általános velejárója, hogy a kisbefektető számára az
értéknövekedés mellett a profit forrását a bérleti díjak jelentik. A bérletből
származó bevételek adóterheinek növekedése azonban egyre többeket arra késztet,
hogy illegális adják ki a megvásárolt ingatlanokat - írja a Világgazdaság.
Bár az elmúlt két évben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelmek ellenőrzése
nem tartozott az adóhatóság kiemelt feladatai közé, az APEH nagy hangsúlyt
fektet a bejelentési kötelezettség teljesítésére, illetve arra, hogy az ingatlan
kiadásából származó bevételeket hogyan hasznosítják az adózók.
A lakásukat kiadók alapvetően kétféleképpen tehetnek eleget az
adókötelezettségüknek: vagy mint önálló tevékenységre vonatkozó jövedelmet
vallják be, mely az összevont adóalap részét képezi, vagyis a meghatározott
kulcsok alapján adózik, vagy a 25 százalékos lineáris adót kell utána fizetni.
Előbbi eset azoknak kedvez, akiknek a bérletből származó és egyéb jövedelme nem
haladja meg az 1 700 000 forintot, így rájuk a 18 százalékos adókulcs
vonatkozik, a lineáris adót pedig azoknak érdemes választani, akik 1 millió
forintnál nagyobb, bérletből származó jövedelemmel rendelkeznek.
Az önálló tevékenységből származó jövedelem emellett számítható a bérleti díjból
90 százalékos költséghányad alkalmazásával, vagy a költségek levonásával, vagyis
a számlákat mindenképpen érdemes gyűjtögetni. A lineáris adó esetében azonban
még a rezsiköltség is adóköteles jövedelemnek számít.
Mindemellett amennyiben a bérleti díjak meghaladják az egymillió forintot, 2006.
januárja óta a teljes jövedelmet 4, 2007. január elseje óta pedig 14 százalékos
egészségügyi hozzájárulás terheli.
forrás: (www.penzcentrum.hu)