Az országgyűlés november 12-én elfogadta az ingatlanadó
bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, melynek értelmében 2009-től az
önkormányzatoknak már csak értékalapon lesz lehetősége az adó mértékének
megállapítására. Megmaradt ezzel szemben a helyi hatóságok azon joga, hogy
önállóan dönthessenek az ingatlanadó kivetéséről.
Az értékalapúvá váló adónem alsó és felső korlátját épület- és
településtípusonként a jogszabály megyénként, illetve a főváros kerületeire
vonatkozóan meghatározza, azonban az önkormányzatok hatáskörébe tartozik majd az
ingatlanadó övezetenkénti mértékének megszabása.
Az adóalap az övezetenkénti besorolás alapján kerül majd kiszámításra,
mértékében azonban ezen kívül fontos szerepet játszik az adott építmény kora,
anyaga, a garázs és medence mérete, vagy éppen az oda vezető út minősége. Az
adóalap az ez alapján számított érték és az alapterület szorzataként kerül majd
meghatározásra. Az alapterületbe beszámít majd a fedett erkélyek, teraszok,
tornácok fele és a garázsszinten található helyiségek 70 százaléka.
A Világgazdaság megkérdezte a települési önkormányzatokat arról, hogy
szándékukban áll-e az adófajtát alkalmazni. Az ellenzéki irányítású települések
polgármesterei egyhangúlag úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánják az ingatlanadót
bevezetni.
A kormánypárti polgármesterek körében azonban már voltak nézeteltérések: míg az
SZDSZ-es politikusok irányította városok lakossága számíthat az ingatlanadó
2009-es megjelenésére, addig az MSZP-s városvezetők inkább tartózkodnak attól,
hogy előre döntsenek az adónem sorsáról.
Ferencváros és Budaörs polgármesterei, Gegesy Ferenc és Wittinghof Tamás
egyértelműen az adónem bevezetése mellett tette le a voksát, Medgyesegyháza
SZDSZ-es polgármestere azonban csakis akkor tartja lehetséges lépésnek az
ingatlanadó alkalmazását településén, ha a központi adóterhek csökkenek.
Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője a Világgazdaság kérdésére
elmondta, hogy véleménye szerint az ingatlanadó fő hibája, hogy általánosan
vezették be. Az önkormányzati hatáskörbe helyezés mellett pedig gondot
jelenthet, hogy az adóterhek 2008-tól a jelenleginél is magasabbra emelkednek,
az ingatlanadó 2009-es bevezetése pedig tovább fokozza a terheket. Jó megoldás
jelenthetne, ha az ingatlanadó levonhatóvá válna a személyi jövedelemadóból.
forrás: www.penzcentrum.hu