|
A Deloitte
szerint adószakmai szempontból kedvezően változtak az ingatlanok adózásával
kapcsolatos szabályok. Kövesdy Attila, a Deloitte adóosztályának partnere a
tanácsadó cég szerdai sajtóbeszélgetésén elmondta: helyesnek tartja az
értékalapú ingatlanadó 2009-től történő bevezetését a helyi adózásban.
Hozzáfűzte ugyanakkor: a magas adó és a magas ingatlanátruházási illeték
együtt nem korrekt, az illetékekhez is hozzá kellett volna nyúlni.
Az értékalapú ingatlanadó kivetése nem lesz kötelező, de ha
az önkormányzatok építmény- és telekadót vetnek ki, 2009-től csak ilyen
alapon tehetik. Most négyzetméter vagy értékalapon szabják ki az adót, de az
utóbbival kevesen élnek. Kövesdy Attila egy példán keresztül érzékeltette,
mit jelent a változás, ha egy XIII. kerületi több lakásos, 1999-ben épült
lakást vizsgálunk, amely téglából készült, egyedi központi fűtésű, 3
szobával, 16 négyzetméter alatti mélygarázzsal, északra nyíló ablak nélkül,
s feltételezett forgalmi értéke 2009. január 1-jén 350 ezer forint
négyzetméterenként.
Ha a korábban hatályos szabályozás alapján erre
négyzetméter alapú építményadót vetnek ki - négyzetméterenként a maximális
900 forintot -, a fizetendő adó 72 ezer forint, míg a
korrigált forgalmi érték alapú adó 420 ezer forint lenne (a
forgalmi érték 50 százalékának 3 százaléka).
| Kövesdy
Attila felhívta a figyelmet arra is: az áfa törvény nem
tartalmazza az ingatlan definícióját, ami még sok problémát okozhat a
jövőben. |
Az új szabályozás szerint 450
ezer forintos önkormányzati rendelet szerinti települési átlagértékkel
számolva a számított alapérték 36 millió forint, a számított adóalap a
korrekciós tényezők (10 év alatti; kis garázs; tájolás) figyelembe vétele
után 45.643.500 forint, ami után a fizetendő adó (mértéke lakóingatlan
esetén 0,5 százalék) 228.218 forint.
Az szja-ban a legnagyobb változás az adószakértő szerint az, hogy a
lakásértékesítési kedvezmény megszűnik. Pozitív változásként
értékelte ugyanakkor, hogy az adóköteles időszak 15-ről 5 évre
csökken. Az áfa területén az egyik fontos változás, hogy a
magánszemély is adóalannyá válik, ha sorozat jelleggel értékesít addig még
használatba nem vett vagy új ingatlant (két naptári éven belül a negyedik
értékesítéssel válik adóalannyá). Ebben az esetben áfa fizetésére kötelezett
lesz, s áfát vonhat le, amit be kell jelentenie az adóhatóságnak, amely
kiszabja az adót.
A másik jelentős változás az áfában a fordított adózás bevezetése
egyes ingatlannal kapcsolatos szolgáltatásokra. Ez azt jelenti,
hogy ezek körében a szolgáltatás nyújtója áfa nélkül számláz, az igénybe
vevő rendezi az áfát. Az érintett ügyletek: a generálkivitelező és a
megrendelő közötti ügyletek; az ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési,
fenntartási, takarítási, tisztítási, karbantartási, javítási, átalakítási,
bontási szolgáltatások; az újnak nem minősülő ingatlanok értékesítése,
feltéve, hogy az eladó adófizetést választott.
A fordított adózás kiterjesztésének logikája az adószakértő szerint az volt,
hogy az áfás számlát kiállító nem mindig fizette be az áfát (például csődbe
ment, eltűnt), a másik fél azonban levonta vagy visszaigényelte, így a
költségvetést kár érte. Az adószakértő szerint a fordított adózás bevezetése
egyes ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásokra a gazdaság kifehérítésére
irányuló intézkedések sorába tartozik, arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy
számlát kérjenek.
Az illetékek területén az ingatlanokhoz kapcsolódó pozitív változás, hogy ha
egy társaság üzletágat apportál egy másik társaságba, abban való
részesedésért cserébe, és az eszközök között ingatlan is van,
bizonyos feltételek mellett mentesül az illetékfizetés alól
(például ha az átruházott eszközök értékében az ingatlanok értékének aránya
nem haladja meg a 75 százalékot).
Ez az egyetlen olyan tranzakció, ahol eszközöket lehet mozgatni úgy, hogy
nem kell illetéket fizetni - hívta fel a figyelmet Kövesdy Attila.
Szovics Zsolt, a Deloitte könyvvizsgáló osztályának menedzsere
hozzáfűzte: várhatóan megnő majd az ilyen tranzakciók száma, amire a
társaságoknak fel kell készülniük, hogy számviteli szempontból megfelelően
tudják kezelni.
forrás: www.privatbankar.hu |