Az ingatlanmaffia módszerei, avagy hogyan védekezhetünk ellenük? 2009.12.04.
Már több tízezer áldozat van
Az ingatlanszakmát és a bűnözést egy hajszál választja el. Nagyon nehéz megkülönböztetni az igazi ingatlanközvetítőt a csalóktól – mondta a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének elnöke. Köztudott, hogy az elmúlt hetekben több uzsorás is a bíróság előtt találta magát, de ez csak egy-egy példa. Az áldozatoknak segítség kell, no meg felvilágosítás.
Több tízezer áldozat
Bár arról nincs adat, hogy hány ember került az uzsorások hálójába, azt azért ki
lehet jelenteni, hogy több tízezres jelenségről van szó – mondta Békési Béla,
aki kihangsúlyozta: tapasztalata szerint az áldozatok száma ahelyett, hogy
csökkenne, inkább növekszik. Ez nem arról szól, hogy alapból ennyi bűnöző van
Magyarországon, hanem azt, hogy hibás a rendszer, ami kitermeli ezeket a
visszaéléseket, hisz alkalom szüli a tolvajt –mondta a Magyar Ingatlanközvetítők
és Értékbecslők Szakmai Szervezetének (MIÉSZ) elnöke. Az elmúlt héten országjáró
- tényfeltáró útra indult MIÉSZ és az Európai SORS-TÁRSAK Közhasznú Egyesület,
ahol azt tapasztalták, hogy nagy a baj: sokan az alapvető élelmiszerek,
gyógyszerek árát nem tudják kifizetni, nincs munka, nincs jövő. Van viszont
lakásmaffia!
Jelen: kiszemelhet a lakásmaffia
A lakásmaffia illetve az uzsorások hálójába legfőképpen azok a megtévesztett
emberek szoktak beleesni, akik az utolsó pillanatig bíznak a csodában, illetve
azok akiknek nincs hová fordulniuk. Ezeknek az embereknek sokszor szükségük
lenne egy idősebb, tapasztaltabb tanácsára, de a szégyen, vagy az ingerszegény
környezet miatt eddig nem volt lehetőségük segítségkérésre –válaszolt az elnök
mikor azt kérdeztük, hogy kik szokták igénybe venni a segítségüket. Az áldozatok
gyakran idős, magányos emberek, akik jó szóért cserébe teljesen kiszolgáltatják
magukat, vagy olyanok, akik munkahelyvesztés, vagy egyéb okból nem tudják
fizetni meglévő hitelüket, ezért uzsorások váltják ki a hitelt helyettük. Ekkor
viszont nemcsak az ingatlant veszítik el, hanem örökös kiszolgáltatottság,
rabszolgaság lesz részük az uzsora felhalmozott kamatai miatt – mondta Budai
Béla, aki elmesélte, hogy az ingatlanmaffiának több módszere van, hogy
megszerezze a kiszemelt tulajdont:
1, Ingatlanközvetítői megbízásoknál:
A csaló terepszemlét tart, szemrevételezi az értéktárgyakat, a tulajdonost
alaposan kikérdezi, a leendő ügyféllel mégis keveset foglalkozik, aki a távozás
után látja csak, hogy nincsenek meg az értéktárgyai. Ez a látogatás ennél
rosszabbul is végződhet: a csaló sokszor egy későbbi időpontban tér vissza és
ilyenkor alaposan kirámolja a lakást. A legrosszabb végkifejlett az, mikor a
csaló a visszatértekor a magányos tulajdonost arra kényszeríti, hogy átadja
ingatlanát.
2, Ingatlaneladásnál:
Különböző trükkökkel (pl. a bank kérése az, hogy írják az új tulajdonos nevére a
lakást, mert, ha ez nem történik meg, addig nem kap hitelt) névre íratják az
ingatlant, ellenérték nélkül, vagy minimális előleggel. Ezzel egy időben a
lakcímnyilvántartónál a tulajdonost kijelentik az ingatlanból, vagy az előleg
lefizetése után beköltöznek, és onnan a tulajdonos kitenni őket képtelen.
3, Vételnél:
A bűnöző hamis papírokkal eladóként értékesíti a nem az ő tulajdonában lévő
lakást.
Jövő: ha kiszemelt a
lakásmaffia
A jelen helyzetben azokat, akik olyan dologgal foglalkoznak, amiket fent is
említettünk, nehéz megfogni, mert felkészülnek a későbbi számonkérésre –
állítja Békési Béla, aki hozzáteszi, hogy azért létezik egy-két trükk, amely
mégis segíthet:
1, Lehetőleg tanúk előtt mindent papíron kell rögzíteni.
2, Ha van rá mód, akkor a sértettek mobiltelefonnal is rögzítsék a
megállapodásokat, a vitákat,
3, A pénzt tanúk jelenlétében adják át.
4, Ha erőszakos cselekményt követnek el, azt azonnal fel kell jelenteni. (A
rendőrségi feljelentéshez szükség van látlelete is.)
De még mielőtt a baj megtörténne, azelőtt is résen kell lenni: az
ingatlantulajdonosoknak érdemes többször ellenőrizniük a tulajdoni lapokat. És
mivel csoda nincs, ezért semmiképp sem szabad hinni a túlkecsegtető
ajánlatoknak – hívta fel a figyelmet Békési Béla, aki hozzátette: amennyiben
ismeretlen ingatlanszakember jelentkezik, mindenki kérjen igazolványt, iroda
pontos címét, szakmai szervezeti tagságot, ingatlanközvetítői névjegyzék
számot.
A MIÉSZ például az ilyen azonosításokra létrehozta saját minőségbiztosítási
rendszerét: az Ingatlanszakmai AzonosÍtó Kártyát,mely arcképes és
dombornyomott, hologrammos egyedi azonosítóval ellátott. Aki rendelkezik
ilyennel, az nem fogja becsapni – adott tájékoztatást az elnök, aki ismét
elmondta résen lévő tanácsait:
1, Lehetőleg legyen más is otthon, ha jön a szakember, érdeklődő.
2, Ha bárkinek kételye van, akkor kérje meg, hogy jöjjön vissza másnap, addig
utána lehet nézni az illetőnek.
3, Ismeretlenektől ne vegyenek fel kölcsönt.
Ezek mellett van még a felvilágosítás lehetősége is, ami jelenleg
Magyarországon hiányos – véli Békési Béla. Épp ezért az úgynevezett Ingatlan
SOS-rendszer keretén belül megelőző, felvilágosító tevékenységet támogatja a
szervezet: iskolákban és idősek körében, valamint igény esetén kisebbségi
környezetben is tartanak előadásokat az együttműködő szervezetekkel. Miért
kell az iskolás gyerekeknek erről tudniuk? – kérdezhetnénk. Azért mert az
iskolás gyereknek is meg kell ismerniük, hogyan működik a bank, hogyan lehet
elintézni egy ügyet egy hivatalban, milyen jogérvényesítési lehetősége van.
Tudniuk kell, hogy az aláírás nagyon fontos dolog, nem lehet visszacsinálni az
eseményeket, mint a számítógépes játékoknál – érvelt Békési Béla.
Szalay Rita
forrás: ingatlanmagazin.com
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123
2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk