Akár a zalaegerszegi jégcsarnok bérletére, akár annak megvételére vonatkozó ajánlatokat is kész megfontolni a csarnok új tulajdonosaként az MKB Bank. 2009. 01.16.

Akár a zalaegerszegi jégcsarnok bérletére, akár annak megvételére vonatkozó ajánlatokat is kész megfontolni a csarnok új tulajdonosaként az MKB Bank - áll a bank közleményében. A zalaegerszegi önkormányzat tulajdonában álló telken mintegy 600 millió forintos bekerülési költséggel elkészült zalaegerszegi jégcsarnok felépítéséhez az MKB Bank nyújtott hitelt, majd a jégcsarnok építtetője és tulajdonosa, a Zalaegerszegi Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kft. a banki támogatással sem tudta az elmúlt években nyereségessé tenni az üzemeltetést, és súlyosan eladósodott.

A külső hitelezők kérelmére tavaly novemberben felszámolási eljárást rendeltek el a cég ellen. A közel 330 millió forintos követelésével legnagyobb hitelező MKB Bank képviselői több alkalommal kísérelték meg személyes egyeztetésen meggyőzni a zalaegerszegi önkormányzatot, hogy a bank partneri együttműködése mellett az önkormányzat működtesse tovább a jégcsarnokot. A polgármester és a város képviselői azonban következetesen elzárkóztak ez elől.

A felszámoló cég a saját kockázatára a jégcsarnok továbbműködtetése, egyidejűleg az azonnali értékesítés mellett döntött. A kiírt pályázatban sem a jégcsarnok további működtetése, sem a dolgozók átvétele nem volt pályázati feltétel. Azt azonban a felszámoló kikötötte, hogy a pályázaton nyertes új tulajdonosnak az önkormányzati telek használatáért a jövőben évi közel 8 millió forint használati díjat kell fizetnie. A mindössze két pályázó közül a jobb ajánlatot tévő MKB Bank 150 millió forintos nettó áron vásárolta meg a létesítményt. Az épületek vonatkozásában még a felszámolási eljárásban is elővásárlási joggal rendelkező zalaegerszegi önkormányzat a felszámoló tájékoztatása szerint a pályázati ajánlatok megismerését követően sem kívánta - a 150 millió forintos vételáron sem - gyakorolni az elővásárlási jogát, hanem kifejezetten lemondott arról.

Az MKB Bank alaptevékenységéhez nem tartozik hozzá a jégcsarnok üzemeltetés, ezért a bank a veszteséges működtetés további vállalása helyett a létesítmény időleges bezárására kényszerül. A tulajdonosváltással összefüggő hatósági engedélyek beszerzéséig a jégcsarnokot egyébként sem lehet törvényesen továbbműködtetni.

Szem előtt tartva a létesítmény használóinak igényét, illetve a debreceni és a kaposvári példákat (ahol a helyi jégcsarnok továbbműködtetéséért az önkormányzatok vállaltak felelősséget), az MKB Bank nyilatkozata szerint továbbra is nyitott minden ésszerű bérleti vagy vételi ajánlatra. Ezek eredményeként a létesítmény új tulajdonosa, bérlője újranyithatja a most, a birtokbaadást követően kényszerűségből átmenetileg bezárásra ítélt zalaegerszegi jégcsarnokot.

forrás: portfolio.hu és origoingatlan.hu

vissza az ingatlanhírekhez

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123