Inkább az APEH árverezze el a lakásod. 2010.03.02.
A követeléskezelő cégek lakásárveréseihez
képest jó áron kelnek el a lakások az APEH ingatlanárverésein. A tavaly
bevezetett elektronikus árveréseken a korábbi évekhez képest jelentősen
megnövekedtek a becsértékhez viszonyított leütési árak.
Valamivel jobban járhat az az adós, akinek az ingatlanjára nem valamelyik
követeléskezelő cég, hanem az állami adóhatóság teszi rá a kezét. A 2009-ben
bevezetett elektronikus ingatlanárveréseknek köszönhetően ugyanis jelentősen
megemelkedtek a lakások leütési árai.
Egészen 2008-ig, a hagyományos árveréseken szerzett tapasztalata az volt az
adóhatóságnak, hogy az adósok lakásai csupán a becsérték 25-35 százalékán kelnek
el, a tavalyi év és az elektronikus rendszer azonban komoly ugrást hozott.
2009-ben a leütési árak átlagosan a becsérték 75%-át érték el. Kiugróan jónak
mondható leütési árakat produkált idén február 18-ig is a rendszer, az idén
elárverezett ingatlanok leütési ára átlagosan a 92%-át érte el a becsértéknek.
Az APEH árverések egyetlen szépséghibája, hogy nagyon alacsony arányban
végződnek sikeresen. A tavalyi évben összesen 1451 ingatlanárverésből, mindössze
169 esetén csapott le a virtuális kalapács. 857 sikertelenül zárult, 425
árverést pedig egyéb okból zártak le, például azért mert bírósági végrehajtónak
adta át az APEH az ingatlant, vagy pedig az adós lerótta a tartozását.
Az alig több mint 11,5%-os sikerességi arány egyrészt a hanyatló
ingatlanpiacnak, másrészt pedig az árverésre kerülő ingatlanok minőségének volt
köszönhető. Sok esetben olyan ingatlanok is árverésre kerülnek, amire az adósnak
csupán alacsony tulajdoni hányada vagy harmadik félnek haszonélvezeti joga van.
Az év első másfél hónapjának tapasztalatai azonban némi bizakodásra adnak okot
az árverések sikerességének tekintetében, eddig ugyanis az árverések közel 20%-a
végződött eredményesen.
forrás: napi.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123
2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk