Immár 17. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Lakásvásár, Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci rendezvénye, ahol a látogatók érdekes és hasznos programok mellett megismerhetik Budapest és az agglomeráció használt és új ingatlan kínálatát, az aktuális hitellehetőségeket és a legújabb építési technológiákat.
Idén ősszel is arra törekedtek
a Lakásvásár szervezői, hogy az ingatlanvásárláshoz, építéshez köthető összes
termék és szolgáltatás egy helyen jelenjen meg, így az ingatlanpiac keresleti
oldala könnyen, jól áttekinthetően térképezheti fel lehetőségeit akár pár óra
leforgása alatt.
A leszűkült új lakás piac összes szereplője mellett a vásárláshoz szükséges
hitelek teljes tárházával várják a látogatókat a legnagyobb hazai pénzintézetek.
Új lakások esetében különösen azoknál a projekteknél számíthatnak akár
milliós akciókra, árengedményekre is a kilátogatók, ahol az elkészült
beruházáson belül már csak pár lakás várja új tulajdonosát. A most új
projekteket kezdő fejlesztők kínálata is könnyen áttekinthető lesz a
Lakásvásáron. Ha könnyű áttekinthetőségről van szó, akkor az új finanszírozási
lehetőségekről sem szabad elfeledkezni, hiszen a rendezvényen felvonultatott új
termékekkel a bankok elsősorban a biztonságra, kiszámíthatóságra törekszenek.
Ugyancsak kint lesznek a vásáron a használt lakást kínáló ingatlanirodák, akik
olyan tulajdonosokat is szívesen látnak standjaiknál, akik épp ingatlanuk
eladásán gondolkodnak.
Újra várja a környezettudatos, energiahatékony építési módok, technológiák iránt
érdeklődő házépítőket és lakásvásárlókat a Zöld Sziget, ahol az alacsony
fenntartási költségű épületektől, egészen a passzívházakig, a kínálat teljes
spektrumát lefedik a Lakásvásáron kiállító vállalkozások. Az energiahatékony
épületgépészeti berendezéseket, építőanyagokat forgalmazó, illetve a kész- és
passzívházakat építő cégek szakemberei folyamatosan tartanak előadásokat a Zöld
Sziget színpadán, de személyre szabott tanácsadással is szívesen állnak az
érdeklődők rendelkezésére.
Szintén személyes tanácsadással várják a látogatókat minőségi kérdésekben az
Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szakemberei, adóügyi
kérdésekben az APEH munkatársai, jogi kérdésekben a dr. Hidasi és Társai ügyvédi
iroda és a Magyar Ingatlanszövetség szakjogászai, házépítési kérdésekben pedig a
Magyar Készház és a Magyar Passzívház Szövetség szakértői.
Kiemelt eseményként a Lakásvásár és a Magyar Téglás Szövetség két alkalommal,
szombaton és vasárnap is lakossági fórumot szervez lakókomfort témakörben, ahol
az érdeklődők a lakásvásárlás, illetve házépítés legfontosabb kérdéseire
kaphatnak választ sőt, a programot egy Feng Shui mester is színesíti.
"A válság kirobbanása óta immár a negyedik Lakásvásárt rendezzük meg, ami jól
mutatja cégünk és partnereink elkötelezettségét a hazai lakáspiac fejlődése
iránt" - mondta Borsi István a Lakásvásár ügyvezetője, aki reményét
fejezte ki, hogy a mostani rendezvény is sokaknak nyújt segítséget majd a
legmegfelelőbb lakás, ház vagy épp finanszírozás megtalálásában.
{BANNER}}
17. Budapesti Lakásvásár - SYMA Rendezvényközpont 2010. szeptember
24-26.
Nyitvatartás:
péntek: 14:00-18:00
szombat-vasárnap: 10:00-18:00
Ingyenes belépést biztosító kupon:
www.lakasvasar.com
Metropol
Otthon magazin
Programok és szolgáltatások látogatóknak
- Új és használt lakások kínálata
- Hitel - lakásvásárlás, építés, felújítás
- Zöld Sziget - passzív- és készház építők, innovatív építési technológiák,
anyagok
- Szövetségek Szigete
- Gyermeksziget játszótér - szakszerű felügyelet
- Ingyenes parkolás a csarnok mellett
- Ingyenes ingatlanjogi tanácsadás (dr. Hidasi és Társai, MAISZ)
- Ingyenes házépítési tanácsadás (MAKÉSZ, MAPASZ, MATÉSZ)
- Segítség adózási és illeték ügyben (APEH)
- Minőségellenőrzéssel kapcsolatos információk (ÉMI Nonprofit Kft.)
Szombat, vasárnap:
FÓRUM
A Lakásvásár és a Magyar Téglás Szövetség által szervezett lakossági fórum
lakókomfort témakörben, ahol az érdeklődők a lakásvásárlás, illetve házépítés
legfontosabb kérdéseire kaphatnak választ, a programot egy Feng Shui mester is
színesíti.
TV
A VIASAT3 Álomépítők című produkciójának bemutatkozása. Az amerikai sorozat
mintájára készülő műsorban a nézők lakások felújítását és egy komplett
könnyűszerkezetes családi ház felépítését kísérhetik figyelemmel.
ZÖLD SZÍNPAD
Energiahatékony építési technológiák és anyagok gyártói, forgalmazói egész
hétvégén folyamatos előadásokkal, nyilvános konzultációkkal várják a Lakásvásár
látogatóit.
Szövetségek Szigete:
Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ), Ingatlanosok Magyarországi Egyesülete (IME),
Magyar Ingatlan Tanács (MIT), Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége (MIGSZ),
Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ), Magyar Lakásépítők Országos
Szövetsége (MALOSZ), Társaság a Lakásépítésért Egyesület, Magyar Téglás
Szövetség (MATÉSZ), Magyar Passzívház Szövetség (MAPASZ), Magyar Készház
Szövetség (MAKÉSZ), MÉASZ (Magyar Építőanyagipari Szövetség), Lakásszövetkezetek
és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ)
Szakmai programok
Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja
Szakmai támogatók: Magyar Ingatlanszövetség; Magyar Ingatlan Tanács;
Ingatlanfejlesztői Kerekasztal
Az EUFIM tanusított szakértők számára a konferencia 8 kredit pontot ér!
2010. szeptember 24-én 09:30-tól 13:30-ig
Lakókomfort Konferencia
(MATÉSZ)
Akkreditált: Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Építészkamara
2010. szeptember 24-én 14:30-tól 18:00-ig
Szövetségi panelbeszélgetés
2010. szeptember 25-én 11:00-tól
Részletek a Lakásvásárról és a szakmai programokról:
www.lakasvasar.com
forrás: penzcentrum.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123
2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk