A Lakásvásáron nem volt pangás. 2008.10.03.

 Vasárnap délután bezárta kapuit a hagyományosan háromnapos piaci seregszemle, a 13. Budapesti Lakásvásár. A baljós előjelek dacára ezúttal is sikeres volt a rendezvény: az állítólagos piaci pangás ellenére közel ugyanannyi kiállító és tíz százalékkal több látogató érkezett a SYMA Sport- és Rendezvényközpontba, mint egy évvel korábban.

Úgy tűnik, a tizenhármas szám ezúttal mindenkinek szerencsét hozott: közel 11 ezren látogattak ki a SYMA legnagyobb csarnokába, hogy megtekintsék a 190 kiállító termékajánlatát. A kiállítók véleménye szerint most sem prospektusgyűjtők, hanem komoly, fizetőképes érdeklődők érkeztek nagy számban a csarnokba, elmondható: a vásáron nem igazán mutatkozott meg az a bizonyos piaci pangás.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az országos és budapesti szinten ne lennének értékesítési problémák, hiszen több mint 9 ezer lakás volt a nyáron is elérhető a piacon egy olyan időszakban, amikor a korábbiakhoz képest lényegesen lassabb ütemben gyarapodott a kínálat – viszont aki kilátogatott a Lakásvásárra, az szemlátomást komolyan fontolgatja a vásárlást. A szakemberek tapasztalata az, hogy bizonyos élethelyzetekben az emberek mindenképpen továbblépésre szánják el magukat, és akkor is a lakásvásárlás mellett döntenek, ha azt anyagilag nem a legideálisabb időszakban kell magukra vállalniuk. Halogatni csak bizonyos ideig lehet a döntést, előbb-utóbb mindenképpen lépnie kell a családnak, akkor is, ha a reméltnél nagyobb arányú hitellel vagy valamivel kisebb otthonba költözik. A nemzetközi hitelválság sem rettentette el az embereket a vásárlástól, sőt talán az eddigieknél is intenzívebben érdeklődtek a hazai hitelek felől. A Lakásvásáron a legnagyobb érdeklődés a másfél és kétszobás, 50-65 négyzetméter közötti, jó közlekedési adottságú, zöldövezeti és lehetőleg 350 ezer forintos négyzetméter ár alatti lakások iránt mutatkozott, de ezek a feltételek csak elég ritkán jöttek össze.

forrás: Lakásvásár Médiacsoport és origoingatlan.hu

vissza az ingatlanhírekhez

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123