|
Világszerte
tendencia, hogy a nyári hónapokban szinte nullára esik vissza az új lakások
értékesítésének száma - olvasható a Neocity Group közleményében. Ez alól
csak a turistaövezetek kivételek, Budapesten is augusztusra szinte teljesen
leáll a lakáseladás. Ilyenkor több beruházó
is kedvezményekkel igyekszik rávenni a vásárlókat, hogy hozzák előre a téli
hónapokra tervezett lakásvásárlásukat. A lakásépítők különböző akciókat
kínálnak: egyesek árengedményt adnak, mások ingyen adják a lakáshoz a
konyhabútort vagy a légkondicionálót. Előfordul az is, hogy a beruházók
azzal próbálnak vásárlásra ösztönözni, hogy beharangozzák: ősszel áremelés
várható.
Azért is kénytelenek kedvezményekkel
csalogatni az értékesítők, mert az idei első negyedévben újabb kilencezer
lakás kapta meg az építési engedélyt. Bár ez 14 százalékkal elmarad a
tavalyi év hasonló időszakától, de így is jelentős szám. A megtorpanás
leginkább Budapesten érezhető: a fővárosban 30
százalékkal esett vissza a kiadott építési engedélyek száma az év első három
hónapjában. |