Százezer lakást kínálnak a hétvégi lakásvásáron. 2010.04.30.

Százezer lakást kínálnak a hétvégi lakásvásáron a szervezők.


A 16. budapesti lakásvásárt szervező Lakásvásár Médiacsoport elnöke azt mondta: az év eleje óta vannak pozitív jelek a lakásépítési és vásárlási piacon, amit erősít az is, hogy a hamarosan megalakuló kormány részéről is több olyan megerősítés érkezett, hogy lesz valamiféle lakástámogatási rendszer.
Egyértelműen látszik a lakáspiacon, hogy utóbbi években egyre inkább mostohagyerekké vált a lakásteremtés, míg a csúcsidőszakban 44 ezer lakás épült évente, addig tavaly 20 ezer alá csökkent az építések száma - mondta a Lakásvásár Médiacsoport elnöke.

Borsi László hozzátette: az év első hónapjaiban azonban már a bizakodás jelei látszanak, egyre nagyobb az érdeklődés, emelkedett a tranzakciók száma az ingatlanértékesítési piacon.

A szakember azt mondta: azok az üzenetek, amelyeket a választásokon nyertes féltől kaptak a kampányidőszakban, azt bizonyítják, hogy lesz lakáspolitika, illetve integrált lakástámogatási-ösztönzési rendszer.

Borsi László 3 fő területet jelölt meg, amelyre szerinte koncentrálni kell: a bérlakásépítésre, a felújításokra és a lakásépítés támogatási rendszerének kialakítására. A szakember hozzátette: a szakma már megfogalmazta az igényeit.

A 16. budapesti lakásvásáron mintegy 100 ezer új és használt lakást kínál a 130-140 kiállító, a trendekhez igazodva lesz Zöldsziget, ahol az energiatudatos építéshez kapcsolódó technológiákat, termékeket lehet megismerni.

forrás: origoingatlan.hu és inforadio.hu

 

 

vissza az ingatlanhírekhez

 

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk