Felvette a kesztyűt az OTP Lakáslízing! 2009. 01.16.
A lízingpiacot sem hagyta érintetlenül a gazdasági válság, bár a
szektoron belül leginkább ez a szegmens lehet a túlélő. Az OTP Lakáslízing
vezérigazgatója elmondta, hogy továbbra is finanszírozzák a lakosságot és a
vállalkozásokat, de kizárólag önerő bevonása esetén és leginkább euró alapon -
írja a Világgazdaság.
A lízingpiac a 2007-es 50 %-os bővülést követően tavaly az első félévben még 40
%-kal tudott nőni, a második félév az előzetes adatok alapján már csak 20-30 %
körüli növekedést hozott. A 2009-es előrejelzések ennél is óvatosabbak, bár a 10
% körülire becsült növekedés a finanszírozási piac többi szereplője számára csak
álom.
A lakossági lakáslízingnek továbbra is van létjogosultsága, a kedvező adózási
környezet 2009-re sem változott. Lízing esetén a finanszírozó a tulajdonos, ami
teljesen más kockázatokkal és hitelezési gyakorlattal jár a felek számára.
Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing vezérigazgatója elmondta, hogy
alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez és valamivel több önerő bevonása
mellett, elsősorban euró alapon folytatják a finanszírozást.
Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank vezérigazgatója szerint az elmúlt két évben
kevesebb autót kellett visszavenni, ami leginkább a megszigorított
hitelbírálatnak és a fokozottabb monitoring tevékenységnek köszönhető.
forrás: penzcentrum.hu
A hitelügyintézéshez kérje ingyenes segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123