Megvette telkét a Mercedes Kecskeméten. 2009.02.13.
Aláírta az adásvételi szerződést pénteken délelőtt a kecskeméti önkormányzattal a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
A cég így már hivatalosan is a
tulajdonosa annak a 441 hektáros teleknek, amelyre a német autógyár felépítheti
üzemét.
A kecskeméti Mercedes-gyár majdani igazgatója, Michael Friess írta alá a
szerződést. A terület áfa nélkül 8,974 milliárd forintba került a stuttgarti
cégnek.
„Büszkén mondhatjuk, hogy amit vállaltunk, azt maradéktalanul teljesítettük” -
ezt mondta Zombor Gábor Kecskemét polgármestere az aláírást követően, majd
hozzátette: „A Daimler különböző helyszínek közül Kecskemétet választotta, a
város egy nemzetközi versenyhelyzetben állt helyt.”
A Mercedes-Benz végleges döntését előtanulmányok, és helyszíni tájékozódás
előzte meg. A stuttgarti szakemberek mindenre kiterjedő alapossággal vették
szemügyre Kecskemét infrastrukturális adottságait, valamint kulturális és
oktatási helyzetét is.
A korábban 170 parcellából álló terület felvásárlásának fedezetéül a kecskeméti
önkormányzat kötvényt bocsátott ki. Így tudták tovább értékesíteni a Daimler
AG-nak a január 20-ra egyesített 441 hektáros telket, amit a földhivatal már
nyilvántartásba vett.
A gyár építése tavasszal kezdődik, és a tervek szerint 2012-től évente több mint
100 ezer autót gyártanak majd Kecskeméten. A magyarországi beruházással 2500
munkahely létesül, de közvetetten, a beszállítók által még több új állásra lehet
számítani.
forrás: HirTV és origoingatlan.hu
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123
dashaus.hu - Ingatlanok - lakások - házak - Zalaegerszegen - Zalában - Zala megyében
hitelhaz.hu - Hitelfelvétel - hitel - lakáshitel - ingatlanhitel Zalaegerszegen és környékén
Zalaegerszegi állás - munkalehetőség mellékállásban is!