Nem kapsz hitelt? Igényelj helyette pályázatot! 2008.10.14.

Az elmúlt napokban a pénzpiaci válság közvetlen hatásai Budapestet is elérték. Bár a példátlan nemzetközi összefogás hatásai hétfőn legalábbis nyugtatólag hatottak a piacokra, bizonyosnak látszik, hogy a hitelezési standardok sokáig nem lesznek annyira "ügyfélbarátok", mint a legutóbbi hónapokban.

Számos hitelintézet szigorította az elmúlt hetekben a hitelezési politikáját, drágábban és nehezebben adnak majd hitelt a jövőben. A kormányzat érezve a nehézségeket, részben uniós forrásokra támaszkodó hitelprogramok elindításáról döntött, ám ezek pontos részletei, feltételrendszere egyelőre még nem ismert.

Az állami hitelprogram kedvező hatása mellett nem feledkezhetünk el arról, hogy a mostani bizonytalan gazdasági helyzetben felértékelődik a vissza nem térítendő Európai Uniós támogatások szerepe - mondta el Essősy Zsombor, a MAPI, Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója. A beruházások indításához - a feltételek betartása mellett - a pályázati pénzek biztos hátteret nyújtanak, ami egyrészt csökkenti a tervek megvalósításához szükséges forrás mennyiségét, másrészt - a 30-50 százalékos támogatási intenzitásnak köszönhetően - a beruházás finanszírozási kockázata is jelentősen kisebb lesz a megvalósításhoz kiegészítő és/vagy megelőlegező forrást nyújtó hitelintézeteknek. Az uniós pályázati pénzeket elnyert vállalkozások a bankok számára továbbra is a szívesen fogadott és akár az átlagos feltételeknél kedvezőbb kondíciókkal hitelezettek körébe fognak tartozni - vélekedett Essősy Zsombor.

A jövő évtől felfutó támogatás-kifizetések nyomán felgyorsuló beruházások ráadásul szignifikánsan hozzájárulnak a gazdaság fejlődésének újraindításához, akár 2-3 százalékos mértékben is növelhetik a hazai GDP mértékét - mondta el a MAPI vezérigazgatója, aki szerint a támogatások jelentősége így mind mikro- mind makrogazdasági szinten kedvezően járul majd hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. Komoly felelőssége tehát minden, a támogatások közvetítésében szerepet játszó intézménynek, szervezetnek és vállalkozásnak, hogy a brüsszeli fejlesztési pénzek valóban jó helyre és minél előbb kifizetésre kerüljenek. - mondta Essősy Zsombor.

forrás: penzcentrum.hu

További Legfrissebb hitelpiaci hírek, trendek, érdekességek

 

A hitelügyintézéshez kérje ingyenes segítségünket!

 

Érdeklődni: 06/30/3140123

 

Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!

 

NÁLUNK TELJESEN INGYENES A HITELÜGYINTÉZÉS!
SEM ELŐRE, SEM UTÓLAG NEM SZÁMÍTUNK FEL REJTETT DÍJAKAT!

 Bővebb hitelinformációk a www.hitelhaz.hu oldalunkon

 

vissza az ingatlanhírekhez

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123