Miért szép? – keressük az ideális lakást. 5. rész  - Amerikai konyha

Most nézzük a konyhát azon belül is az amerikai konyhát. Nagyon kevés egy szobánál nagyobb újépítésű lakás készül amiben ne lenne amerikai konyha. Sőt gyakran a használt lakás vásárlásnál is fő szempont, hogy át lehessen alakítani a lakást amerikai konyhássá.
Miért ez a nagy lelkesedés az amerikai konyha iránt?
Először is mi az amerikai konyha. Talán legáltalánosabban úgy fogalmazhatunk, hogy ilyenkor a konyha a nappalival és az étkezővel közös légtérben van.
Rögtön látható az amerikai konyha legnagyobb hátránya itt bizony a konyhában keletkező szagok az egész nappaliban terjengenek. Kezdjük ezzel, mert ez a leggyakrabban emlegetett és praktikusan az egyetlen komoly ellenérv. Kétségtelen vannak szagosan készülő ételek (pörkölt, rántott hús, stb.) Eredetileg az amerikai konyhát azért találták ki mert amerikában tömegesen terjedt a gyorskaja: a fagyasztott előre készült ételt csak bevágták a mikróba és kész volt a vacsora. Nyilván erre tökéletes. Meg kell mondanom, hogy magam 16 éve lakom aktívan főzőcskélő amerikai konyhás lakásban és egypár Csernobil kaliberű konyhabalesetet leszámítva (bakelit lábosfül elégetés, stb.) ez sosem volt zavaró. Egy ilyen katasztrófánál meg úgy is az egész lakásban érezni a szagot. Ráadásul még szagelszívónk sincs, csak a sütő melletti ablakot szoktuk bukóra nyitni, ha nagyon büdöset főzünk. Úgyhogy, egy jól tervezett lakásnál ez az érv nem érv.
Miért találták ezt ki az amerikai konyhát? Igazából az amerikai konyha több nagy előnnyel rendelkezik:
1. A háziasszony nincs elszakítva a családtól: lehet akár háttértévézni is főzés közben, ránézni a szeleburdi gyerekekre, férjre, (feleségre). Az amerikai konyha emblematikus jelképe a küchen kinder kirche* háromszögből  felszabadult emancipált nőnek. * konyha, gyerek, templom (német) (újabb Pulitzer díjra érdemes mondat).
2. Az amerikai konyha egyetlen nappalival közös légtere nagyon tágassá teszi a lakás képét. Ebből adódik a haszon: elég egy kisebb négyzetméteres lakás azonos funkcióhoz. Ez már nem semmi, a gyakorlatban tapasztalataim szerint közel 10nm-t jelenthet ez az elrendezés. Ezért van pl. mintalakásunknál is, hogy a 66nm meglepően nagynak hat.


 
Mindazonáltal egy komoly hátrány azért marad: vendégfogadás előtt el kell mosogatni (de legalább elpakolni a szennyest… Nem véletlenül a mai amerikai konyhák elengedhetetlen tartozéka a mosogatógép.

 

Forrás: http://ingatlanangyal.freeblog.hu/

Eladó ingatlan, lakás, családi ház Zalaegerszegen

Ingatlan Zalaegerszeg

 

 

 

 


 

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk