Május végéig lehet belépni az árfolyamgátba. 2013,03.18
 

Május 31-ig meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét kedden az Országgyűlés.
A fideszes Dióssi Csaba erről szóló, a hétvégén benyújtott indítványát - házszabálytól eltéréssel - kedd reggel fogadták el a képviselők egyhangúlag, 260 igen szavazattal.
Így március vége helyett május 31-ig lesz igényelhető az árfolyamgát, amelynek keretében egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni minimum három éven át, de - a jelenlegi szabályok szerint - legkésőbb 2017 júniusának végéig.
A legfontosabb az, hogy minél többen belépjenek az árfolyamgátba - hangsúlyozta hétfőn Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki minden érintettet arra biztatott, vegye igénybe ezt a lehetőséget.
Dióssi Csaba javaslata indoklásában kifejtette: a kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), valamint a Magyar Bankszövetség közös médiakampánya jelenleg is tart, és valószínűleg a jogosultak jelentős részét fogja meggyőzni a gyűjtőszámlahitel igénylésének szükségességéről.
A PSZÁF március eleji tájékoztatása szerint az idén január végéig a körülbelül 456 ezer jogosult 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe. A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások január 30-ig 115 ezer 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.
A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.
Az árfolyamgáttal a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum három évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek. A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül. A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).

 

Forrás: mti.hu

 

Eladó ingatlan, lakás, családi ház Zalaegerszegen

Ingatlan Zalaegerszeg

 

Lakáshitel, szabad felhasználású hitel, személyi kölcsön, hitelkiváltás

Hitel Zalaegerszeg

 

 

 

 


 

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk