Negyedével csökkent az olasz ingatlanpiac. 2013.05.10

 

Olaszország-ingatlanpiac
Negyedével csökkent az olasz ingatlanpiac

Gyászos évet zárt tavaly az itáliai ingatlanpiac, amely 1985 óta nem mutatott ekkora visszaesést - derül ki az olasz Bankszövetség (ABI) és az adóhivatal ingatlanpiaci kutatója által kedden közölt adatokból.
 

Több mint 448 ezer lakást - összesen 46,4 millió négyzetmétert - adtak el és vásároltak meg 2012-ben Olaszországban. Ez 25,7 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. Az olasz ingatlanpiac eddigi húzótérségének számító észak-keleti városokban 28,3 százalékkal esett vissza a kereslet.
Tavaly az olasz ingatlanpiac forgalma 75,4 milliárd euró volt, 27 milliárd euróval kevesebb mint 2011-ben.
A lakások átlagos mérete száznégy négyzetméter volt.
Az olasz ingatlanpiac zuhanását a gazdasági válság idézte elő, de ennyire rossz helyzet utoljára 1985-ben volt, amikor 430 ezer ingatlant értékesítettek - hangsúlyozza a jelentés.
A dokumentum összehasonlításképpen arra emlékeztetett, hogy az ingatlanpiac még a tavaly húsz százalékkal visszaesett olasz autópiacnál is rosszabbul teljesített.

Az olasz jegybank felmérése szerint az ingatlanpiaci helyzet a tavalyi év utolsó három hónapjában volt a legrosszabb, amikor meghaladta a mínusz harminc százalékot és azóta sem mutatott javulást.
A második világháború óta Itáliában a saját tulajdonú ingatlan számít a családok első számú vagyontárgyának. Az olasz családok hetven százaléka saját ingatlanban él.


Forrás: mti.hu

 

Eladó ingatlan, lakás, családi ház Zalaegerszegen

Ingatlan Zalaegerszeg

 

Lakáshitel, szabad felhasználású hitel, személyi kölcsön, hitelkiváltás

Hitel Zalaegerszeg

 

 

 

 

 

 


 

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 06/30/3140123

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2004. szeptember 15. óta Ön a látogatónk